Középiskolás és egyetemista segítőkkel a Gyermekvárosban

A miskolci Gyermekvárosban élő gyerekek számára évek óta szervez karitatív programokat a Tanárképző Intézet által életre hívott Csatárlánc önkéntes csoport.

Ebben az évben nagy változást jelentett számunka, hogy az önkéntes egyetemisták mellett közösségi szolgálatukat teljesítő középiskolások is segítettek/segítenek rendezvényeinken. A Miskolc Város által megvalósított iskolai közösségi szolgálatot támogató uniós pályázat (TÁMOP-3.2.1.A-11/2) keretében három miskolci középiskolával működik együtt intézetünk. A Berzeviczy Gergely Szakközépiskolából, a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolából és a Földes Ferenc Gimnáziumból eddig több mint 30 diák vállalt segítő tevékenységet az általunk szervezett gyermekvárosi programokon.

Márciusban Tavaszköszöntőt, áprilisban pedig Kreatív Húsvétot szerveztünk, melyek keretében különböző kézműves és játékos programokon vehettek részt a gyerekek. Kreatív standjainkon többek között szalvétatechnikázással, üvegmatricázással, gyöngyfűzéssel, nyomdakészítéssel, kavics- és gipszfestéssel vártuk az érdeklődőket.

A társasjátékokat kedvelők izgalmas stratégiai táblajátékokat tanulhattak és játszhattak. Segítőinket folyamatosan készítjük fel az újabb és újabb játékokra, sőt a házilag elkészíthető játékok kivitelezésébe is bevonjuk őket.  

Programjainkon két önkéntes arcfestőnk (Mannheim Viktória és Kónyáné Gilányi Tímea) is részt vett, akik alig győzték a rengeteg kívánságot teljesíteni.

A Csatárlánc specialitására, a sáskasétáltatásra is vállalkozhattak a bátor jelentkezők. Évek óta rendszeresen viszünk bengáli botsáskákat kisebb-nagyobb gyerekekhez, akik hihetetlen türelemmel és óvatossággal játszanak a hatalmas, ám abszolút veszélytelen rovarokkal.

Májusban – szintén közösségi szolgálatukat végző középiskolások és önkéntes egyetemisták segítségével – kétnapos gyermeknapi programot szerveztünk a Gyermekvárosban. Szerencsére jó időnk volt, így a kézműves foglalkozások mellett szabadtéri játékokat is vihettünk a gyerekeknek. Volt egyensúlyozó és célba dobó verseny, páros lépegető sítalp, squap, kosárlabda, foci…  

Gyermekvárosi rendezvényeinken a közel 50 gyerekeken kívül több mint 10 fogyatékkal élő felnőtt is rendszeresen részt vesz. A miskolci Fogyatékos Személyek Gondozóházával közvetlen együttműködést is tervezünk a jövőben.

A cikkben megjelenő fotókat a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola diákja, Nagy Krisztián készítette. Ezúton is köszönjük neki!

Sajtómegjelenések: 

Szöveg: Karlowits-Juhász Orchidea
Fotó: Nagy Krisztián