A serdülőkori fejlődés jellemzői

A serdülőkorral való intenzívebb foglalkozás kezdete a 20. század közepére tehető, amikor is megjelent az ifjúsági kultúra mint önálló társadalmi réteg. Ebben a tekintetben vált fontos kérdéssé, hogy milyen is a „normális” vagy „egészséges” serdülőkor, és melyek azok a jelek, amelyek azt mutatják, hogy valami nincs rendben a fiatallal. Mint minden fejlődéslélektani kérdés, így a „második dackorszak” kapcsán érdemes figyelembe vennünk, hogy a serdülő milyen társadalmi, kulturális és társas közegben nevelkedik, mert kizárólag ennek fényében tudunk releváns megállapításokat tenni a normalitásra vonatkozóan.

A 21. században élő fiatalság életében és működésmódjában számos változás figyelhető meg a korábbi időszakhoz képest. Alapvetően azt tapasztalhatjuk, hogy a serdülőkor egyrészt korábban kezdődik, és tovább is tart, mint pár évtizeddel korábban, másrészt egyre kevésbé vonzó a felnőttek világa a gondtalan gyermeki élettel szemben. Ennek hatására találkozhatunk olyan serdülőkori elakadásokkal, mint az iskolai teljesítményproblémák tartós rögzülése, a szülőkről való leválás késleltetése, az identitás és az elköteleződés problémái. Mivel pszichológiai szempontból a fiatal feladata önmagával és a környezettel való viszonyának újjászervezése, a meglévő probléma-megoldási stratégiák bővítése, és a jövőbeli társadalmi szerepekre való felkészülés, emiatt foglalkoznunk kell ezekkel a kérdésekkel, habár ez a fejlődési korszak tele van feszültséggel, bizonytalansággal és olykor szélsőséges állapotokkal. A további bejegyzésekben részletesebben áttekintjük a serdülők iskolai és azon kívüli életének központi kérdéseit, amelyeket a mai világban mind a pedagógusoknak, mind a szülőknek érdemes tudatosan szemlélni.

 

Szöveg: Nótin Ágnes

Kép forrása: http://www.psychotherapynetworker.org